Téglagyártás napjainkban

800px-Brick_production_in_Songea,_Tanzania

A modern téglagyártás teljesen automatikus vezérléstechnikán alapszik. Az egyes téglagyárak jellemzően eltérő alapanyagokkal dolgoznak, melyek meghatározó tulajdonságaikban – víztartalom, formálhatóság – különböznek egymástól. A kibányászott agyagot közel egy évig depókban pihentetik, ahol az alapanyag homogenizálódik. A pihentetési időszak után az agyaghoz, hogy az minél porózusabb legyen, adalékanyagot kevernek. (A tégla égetése során ezek az adalékanyagok elégnek). Következő lépésben a finomra őrölt, homogén és nedvesített agyagot formára préselik, feldarabolják, majd – a tégla típusától függően – néhány napig a levegőn szárítják, vagy egyből az égetőkemencébe viszik.

A tégla színét a tégla ásványanyag tartalma, a levegő mennyisége, a tüzelőanyag és a kemencébe uralkodó körülmények határozzák meg. A magas vastartalom miatt a vas-oxidáció hatására a tégla színe általában egészen világos, de akár mély tónusú, vagy barna is lehet. Magas mésztartalom és alacsony vastartalom hatására sárgás színű téglát kapunk. Egy régi technológiának köszönhetően a tégla úgy kapott kékes tónust, hogy a kemencébe nedves fatörzset helyeztek – e módszer következtében azonban a kemence súlyosan károsodott, ezért csak kivételes esetekben alkalmazták.

A nemes építőanyag formája és mérete az idők során nagyon sokat változott, aminek az esztétikán túl praktikussági okai is voltak. Az építkezés meggyorsítására a tégla mérete nőtt, de mindig akkora maradt, hogy az építőmester kezében elférjen, felhasználása továbbra is egyszerű legyen. Ma a nagyobb formátumú téglák méretét még mindig az alapméretek szerint határozzák meg, így ezek a téglák a normál vagy a vékony formájú téglák méretének arányos többszörösei.

A téglának nemcsak a mérete változott. A súlyos építőelem kezelésének megkönnyítésére lyukakat is kapott, és a lyukaknak köszönhetően, a falazat hőszigetelő képessége is jelentősen javult. A befalazott levegő, az anyagon belüli hővezetéssel csökkentette a hőveszteséget. Annak érdekében, hogy ezt a pozitív tulajdonságot fokozzák, a tégla anyagát már a technológiai folyamat során porózussá teszik. Ez úgy érhető el, hogy az agyagot éghető anyagokkal, mint például fűrészporral, vagy műanyag granulátumokkal keverik. Az égetés során ezek az anyagok elégnek és pórusokat hagynak maguk után. Egy másik eljárás, az alapanyag felhabosítsa kevésbé elterjedt, az így előállított anyagokat habkerámiának nevezik.

A kínált termékek palettája magában foglalja a különböző színű mázzal bevont felületeket, vagy a színben különböző anyagok keverésével előállított téglákat. A technológia segítségével sárga, piros, kék, barna, vagy akár fekete árnyalatok is kikeverhetőek. A történelmi téglákkal ellentétben – melyeknél az agyag természetes szennyeződése következtében a falfelület egy természetes hatású, szinte élő képet mutat -, a gyárilag előállított téglákkal készült burkolatok túlságosan steril benyomást keltenek. A modern technológiákban ezt a hatást, az égetési hőmérséklet hirtelen emelésével, garnulátumok felhordásával és a felületek strukturálásával igyekeznek kiküszöbölni.

A tégla előállítását mára tökélyre fejlesztették, a habarcsot felváltotta a purhab, a téglák belsejében található cellák egyre vékonyabbak, a jövőben pedig az ember két kezű munkáját – ahogy ezt a Harvard Egyetem diákjai is bemutatták – robotok váltják majd fel. Egy azonban biztos. A tégla története itt még messze nem ér véget.